A Platform a Posta előtti szobrok kérdésében szakmai oldalról a Vajda Lajos Stúdiót tekinti illetékesnek.

Wehner Tibor: SZOBROK (BIZONYTALAN) ÁLLÉKONYSÁGA

 Már az 1990-es évek második felében, felállításukkor is nyilvánvaló volt: a köztéri, a monumentális szobrászat matériájának és szellemiségének megújítási szándékai összegződnek a szentendrei Posta épülete előtti térségen szoborparkká rendezett-rendeződött, a Vajda Lajos Stúdió által kezdeményezett, a Stúdióhoz szorosabb-lazább szálakkal kötődő művészek tervei szerint kivitelezett alkotásokban. Ez a műegyüttes az 1995-ös első ütemben, majd az 1997-es második ütemben történt elhelyezése óta éles viták kereszttüzében áll – vagyis az eredetileg hat alkotásból álló szoborfüzér maximálisan teljesítette, teljesíti hivatását. (Ám valószínűleg ezek a viták egyben megakadályozták az újabb ütemek szobortelepítési terveinek megvalósítását.) E szentendrei, anyagválasztásában, technikai kivitelében és szemléletében is újszerűnek és korszerűnek – vagy provokatívnak – ítélhető kompozíció-együttes azért éleszt ellenérzéseket és konfliktusokat, mert nem unalmas, hazug és ostoba emlékművek kollekciója, nem közhelyszerű, szokványos emlékszobrok, nem szürke portrék, nem ürességtől kongó díszítőszobrok gyűjteménye. Hanem műalkotások: saját mű-világukat öntörvényűen megteremtő, eredeti látásmódot tükröztető, valóságos és kor-szerű, alapvetően plasztikai, esztétikai problémákkal foglalatoskodó, dús gondolatisággal áthatott szobrok együttese.
  Az üvegszállal erősített poliészter, közkeletű nevén a műanyag szobrászati alkalmazására már korábban is volt példa, de szoborparkká rendezett köztéri műcsoportként a műanyagszobor először Szentendrén jelent meg. (A keletkezéstörténet lényegi jellemzője, hogy az autonóm művészeti kezdeményezés technikai kivitelezésének anyagi alapjait központi, állami források biztosították.) Ez a matéria különleges plasztikai jelenségek megteremtésére, szokatlan hatásrendszerek kibontakoztatására nyit lehetőséget. A poliészter formálhatósága, könnyű súlya és a belőle alakított testek viszonylag korlátozatlan mérete révén ismeretlen tömegalakítási esélyeket, korábban ismeretlen mű-közegeket és áthatható tereket tárt a korábban követ, fát és fémeket megmunkáló, számos korláttal szembesülő szobrászok elé, akik a tömegalakítási és térszervezői lehetőségek kiaknázása során szabadon műveik hatásrendszerébe vonhatták a színeket is. Az anyagukban színes, élénk színekben tündöklő (és időszakonként az időjárás, a napfény hatására megfakuló és ezért megújítandó) poliészter-plasztikák környezetük rendkívül hangsúlyos, központi, s mindennek ellenére hallatlan könnyedséget sugárzó elemeiként jelennek meg – nem úgy, mint az egy-két év alatt megfeketedő, pátosszal övezett bronz-szobrok vagy a szürkeségbe olvadó mészkő-faragványok.
  Az elmúlt másfél évtizedben az Aknay János, Deim Pál, ef Zámbó István, fe Lugossy László, Matyófalvi Gábor és a Bukta Imre-Elekes Károly alkotópáros munkásságát fémjelző művek – a szoborparknak a település Budapest felé eső kapujában való elhelyezkedése révén – mintegy a modern szentendrei művészet emblematikus összegzéseként állnak városi környezetükben. Sajnos az alkotásegyüttest jelentős veszteségek is érték: röviddel a felavatás után a rendhagyó Bukta-Elekes művet megrongálták, és azóta csonkán áll a Posta épülete előtt, míg az ugyancsak összetört fe Lugossy-kompozíció helyreállítása után valamely rejtélyes ok miatt nem eredeti helyére került, hanem egy másik, egy móri szoborparkban lelt otthonra. A Posta előtti együttestől kissé távolabb elhelyezett Deim-bábu az elmúlt években többször váltott színt, és előfordult, hogy néhány hónapig nem volt látható: ekkor a Mester MűvészetMalomban rendezett kiállításán vendégeskedett.
  A változások és a változtatások ellenére elmondható, hogy a Posta-szoborpark művei napjainkra a városrész hangsúlyos elemeivé váltak, szervesen összefonódtak a szentendrei városképpel, a település mindennapjainak életével, s egyszersmind a modern magyar szobrászat egyik különálló, fontos fejezetének monumentális művekben testet öltő törekvéseit reprezentálják. E szobrok a városba érkezőket köszöntik, és a városból távozókat búcsúztatják – izgalmas plasztikai vibrálással, élénk színekkel, különösségekben játszó atmoszférával. A műegyüttes eltávolítását – vagy áthelyezését – célzó indítványok újraéledése mély szomorúsággal töltheti el a Szentendre esztétikai értékei iránt fogékony, felelősséget érző művészetkedvelőket. Ne gyarapítsuk – már egyébként is súlyos – veszteségeinket.

                         

                                                                                    Wehner Tibor       

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.